Nem a Tisza győzött, hanem az Orbán-ellenes indulat talált magának új arcot

A választás lezárult, az ország pedig ünnepelni kezdte azt, amit sokan történelmi fordulatnak neveznek. Én azonban egyre kevésbé látok itt történelmi fordulatot, és egyre inkább csak egy egyszerű hatalomváltást. Nem rendszerváltás történt, hanem személycsere. Nem egy új politikai kultúra született, hanem ugyanannak a hatalmi logikának egy új hordozója lépett színre.

Ami igazán megdöbbentő számomra, az nem is önmagában a Tisza győzelme, hanem az, hogy milyen könnyen lehetett több millió embert érzelmi alapon egyetlen irányba terelni. Elég volt hozzá a felgyülemlett düh, az undor, a kiábrándultság, és a közös jelszó: csak ne a Fidesz, csak ne Orbán. És ezzel gyakorlatilag minden más kérdés másodlagossá vált. Nem számított, kikből áll a Tisza vezetése. Nem számított, hogy a miniszterjelöltek és a politikai környezet jelentős része ugyanabból a világból érkezik, amelyet most leváltani ünnepelnek. Nem számított, hogy Magyar Péter maga is ennek a rendszernek a terméke. A többséget láthatóan nem a következmény érdekelte, hanem a pillanatnyi elégtétel.

Ez az egész számomra azért különösen nyugtalanító, mert azt mutatja meg, hogy a társadalom jelentős része nem demokratikus egyensúlyt akart, hanem megváltást. Nem intézményi korlátokat akart a hatalommal szemben, hanem egy új embert, akire rá lehet vetíteni a reményt. Pedig éppen a kétharmadok korából kellett volna végre megtanulni, hogy a demokrácia nem attól működik, hogy “a mi emberünk” kap korlátlan erőt, hanem attól, hogy senki nem kap ilyet. Éppen ezért számomra az lett volna az első valódi demokratikus lépés, ha a választók nem újabb kétharmadot gyártanak, hanem megszüntetik a kétharmad lehetőségét. Ha nem hallgatnak arra a logikára, hogy mindenkinek egyetlen új blokk mögé kell beállnia, hanem több politikai erőt juttatnak be a parlamentbe. Köztük baloldali nézeteket valló pártokat is. Mert demokráciáról beszélni úgy, hogy közben önként újra átadjuk az alkotmányozó hatalmat egyetlen tömbnek, ez elég ellentmondásos. Az emberek most nemcsak a Fidesz ellen szavaztak, hanem akarva-akaratlanul a plurális képviselet ellen is. Lemondtak arról, amit elvileg vissza akartak szerezni.

A legnagyobb probléma talán az, hogy a Tisza győzelmét sokan már önmagában pozitív tartalommal töltik meg, holott lehet, hogy a győzelem mögött nincs más, mint a Fidesz iránti gyűlölet politikai összeszervezése. Nem a Tisza programja győzött, hanem az Orbán-ellenes indulat talált magának új arcot. Ez pedig önmagában még semmit nem mond arról, hogy milyen ország következik most. Attól, hogy valaki nem Orbán, még nem lesz automatikusan demokratább, szociálisan érzékenyebb, igazságosabb vagy tisztességesebb. Attól, hogy valaki új, még nem lesz rendszerkritikus. Könnyen lehet, hogy csak a rendszer új menedzsere.

Az én szememben a mostani helyzet leginkább azért veszélyes, mert sokan azt hiszik, hogy célba értek. Pedig lehet, hogy csak átsétáltak egyik jobboldali hatalmi konstrukcióból a másikba. Lehet, hogy a NER nevű rendszer meggyengült, de az a politikai kultúra, amely létrehozta, egyáltalán nem tűnt el. Ugyanúgy jelen van a vezérelvűségben, a blokkokban gondolkodásban, az érzelmi mozgósításban, a társadalom infantilizálásában, és abban, hogy a politika továbbra sem a közösség önrendelkezéséről, hanem a tőke és a hatalmi érdekek kiszolgálásáról szól.

Végső soron ez az, amitől a legkevésbé sem érzem úgy, hogy valódi fordulat történt volna. A tőke logikája nem változott meg. A társadalom alapvető kiszolgáltatottsága nem szűnt meg. A munkából élők, a leszakadók, a perifériára szorított emberek problémái nem attól fognak megoldódni, hogy másik jobboldali elit ül be ugyanabba a szerkezetbe. Attól, hogy mások osztják újra a lapokat, maga a játék még ugyanaz maradhat. Ezért nem tudok felszabadultan örülni ennek az eredménynek. Mert miközben sokan a demokrácia visszatérését ünneplik, én inkább azt látom, hogy a társadalom ismét egy erős kézben, egy új politikai messiásban, egy új központi erőben bízott meg. Márpedig ahol a remény mindig egyetlen emberre vagy egyetlen tömbre épül, ott a demokrácia továbbra is törékeny marad.

Lehet, hogy Orbán megy. Lehet, hogy a Fidesz háttérbe szorul. De ettől még nem biztos, hogy a rendszer lényege megváltozik. És attól tartok, a magyarok többsége megint túl későn fog rájönni arra, hogy nem rendszerváltást kapott, csak új csomagolást ugyanahhoz a politikai logikához.

És remélem, hogy most nem lesz igazam. Ahogyan reméltem 2010-ben, a Fidesz győzelmekor is, mert már akkor is hasonló aggodalommal néztem arra, ami előttünk állt. Aztán az ország megtanulta, milyen ára van annak, amikor a figyelmeztetést legyintéssel intézik el.